A gyerek az öröm...

A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség.

(Gárdonyi Géza)

Sokszor gyermek vagyok...

Sokszor gyermek vagyok,
és mégis jó nekem.
Minden kis pillanat
a végtelenbe hív.

Gyakran nem értem
a felnőttek világát.
Miért okoznak ennyi
fájdalmat és kínt?

A pénzen kívül
más nem érdekli őket.
Ha már megszerezték,
azt hiszik, boldogok.

Elég egy fordulat,
és mindent elvesztenek.
Többé nem látják
a kegyes holnapot.

Nem látnak színeket,
az illatot sem érzik.
Úgy érzik, elveszett:
már végnapjukat élik.

Pedig az igaz érték
a szívekben lakik.
Ha erre rájövünk,
minden megváltozik.

Sokszor vagyok gyermek,
és mégis jó nekem.
Legfőbb vágyunk az érzés:
fennhangon hirdetem.

Hiszen a tiszta szándék
segíthet mindenen.
Hadd maradjak hát gyermek:
így tovább él hitem.

Felnőttem én is...

"Felnőttem én is, de már tudom jobb lett volna kicsinek maradni,
Ott az élet szép, akkor még nem fáj semmi.
Gondolom, tudom már felnőttem, úgy is kéne viselkedni,
De nem tudok, hisz a lelkem mélyén még kisgyermek maradtam"

Amikor még kicsik voltunk...

"Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt. Pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük, egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről - melyek oly élénken élnek emlékeinkben. Melyeket szívünk mélyén őrzünk. Az élet most is szép - csak immár más világban élünk. És felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket. És elmosolyodunk - mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során." (Pam Brown)

Tudod...

Tudod, ki hiszi azt, hogy mindenre képes? A gyermek. Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar. De a gyermek növekszik. És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő. (...) És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék. (Paulo Coelho)

Nézz hosszan egy gyermekarcra...

"Nézz hosszan egy gyermekarcra, és látni fogod:ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik."     (Ancsel Éva)

Felcseperedünk...

Felcseperedünk, megnövünk, megöregszünk, de az esetek döntő többségében mégis csak gyerekek maradunk, akik futkosnak a játszótéren, és veszettül próbálnak beilleszkedni. (...) A legjobb barátainkkal titkokat pusmogunk a sötétben. Ott keresünk vigaszt, ahol találunk, és reménykedünk, minden ...észérv és minden tapasztalatunk ellenére, mint a gyerekek. Sosem adjuk fel a reményt.

És tudom...

"És tudom, mint a kisgyermek
Csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
Mert a valóság elpereg
És megmarad a látszat."

(József Attila)