Az anyai szeretet...

Az anyai szeretet... hatalmas erőt képvisel. Több, mint egyszerű emberi szeretet. A lélek mélyéről fakad.

Az anyai szeretet egészen különleges. Talán a legerősebb emberi és lelki kötelék a világon.
 

(Guillermo del Toro)

Nincs még egy olyan kötelék...

 
Nincs még egy olyan kötelék, mint amely egy anyát köt össze a gyermekével. Semmi nem tudja hangosabban megénekeltetni a szívedet, vagy megremegtetni a térdedet.

(Karen Hawkins)

“Az anyák...

“Az anyák gyerekeik kezét csak egy ideig fogják, de a szívüket mindörökké.”

A legszebb ajándék...

A legszebb ajándék, amit egy jó tündér egy gyermek bölcsőjébe tehet, azok a nehézségek, melyeket majd életében le kell küzdenie.

 

(Alfred Adler)

Gyermeknapi kívánság...

Gyermeknapi kívánság...

Gyermeknapon e kerek földtekén
jusson mindenhová szeretet és fény!
Teljen boldogságban megannyi pillanat,
csillanjon fel a remény a szemekben, ott hol
könny fakad! Jusson el e kívánság oda ahol
szenvedés az élet, s ahová régóta
csak a nélkülözés lépett...
Jusson el oda ahol szomorúság honol,
mert nem pótolhat semmit,
egy gyermeki mosoly!
Törődő tekintet kísérje útjukon
őket, és béke... mert a gyermek
a jövő nemzedéke...

(Kovács Gabriella)

Édesanyámnak:Csodállak és szeretlek!

Repül az idő - mondják.
Néha megijeszt, amikor a tükörbe pillantok,
és ott látom a nyomát.
Sokszor nincs időnk,
hogy elmondjuk, mit érzünk,
és amikor már késő, bánjuk.
Most megállok egy pillanatra, anya,
hogy elmondjam neked...
Gyerekkoromban sok mindent nem értettem:
hogy milyen keményen dolgozol,
mi mindent adtál fel a családért.
Lemondtál a vágyaidról,
sok álmod nem valósult meg soha.
Sokszor érezhettél csalódást,
és néha biztosan kétségbeestél.
De nekünk mindig a legjobbat adtad.
Nem futottál be fényes karriert,
és nem voltak drága ruháid.
Nap mint nap gondoskodtál rólunk,
aggódtál miattunk, főztél ránk,
szerettél bennünket,
nem vártál cserébe semmit.
Tudod, anya, most már tudom
és értem,
hogy két életet adtál nekem:
az enyémet...és a sajátodat.

(Cheryl Van Gieson: Csodállak és szeretlek)

Kis angyalkák...

A kisgyermeket nem hiába nevezik angyalkának. "Angelosz" eredetiben azt teszi, hogy "küldött". Egy más világ küldötte az. Egy más világé, melynek ismeretlen delejes hatása sugárzik a gyermekarcból, gyermekszemből azokra, akikhez küldve lett. A gyermekek szemében van néha bizonyos kék sugárzat, amely bűvölő erővel bír; mely beszélni tud, s azt a színt elveszti a szem, mikor beszélni megtanul az ajk; ez a sajátszerű kék szivárvány csak gyermekszemekben észlelhető.

(Jókai Mór)

 

Mosoly :))

Egy új emberke, ki nem is beszél még,
Hogyan érti meg mosolyom beszédét?
Hogy érzi meg, - hisz csak egy éve ember! -
Hogy a szeretet szólítja szememben!
Ó milyen titok, milyen csodaszép ez!
Egy csöpp agy, mely még gondolni se képes,
A szeretetet már fel tudja fogni
S a mosolyra vissza tud mosolyogni!

(Sík Sándor)

A csecsemő lelke...

A csecsemő lelke "tiszta lap" - tabula rasa -, amire semmi nincs írva. Ezt a lapot a gyermek tapasztalatai írják tele - az, amit lát, hall és érez.

 

 







 


 
(John Locke)

Az anyaság...

Az anyaság arról szól, hogy elfogadod, hogy kevesebb lett az időd és az energiád. De nem fogyott el, bár néha úgy tűnik, hogy mégis. Arról, hogy igyekszel hű maradni önmagadhoz. Ha ez odaveszne, milyen anya lehetnél? A dolgok mindig változnak, függetlenül attól, mennyire szeretnénk, hogy ne így legyen. Minden nap készíthetsz egy fotót a gyerekedről, és minden nap idősebb lesz rajta. Ez tény. Szívszakasztó tény, de azért tény. Szóval szakítsd le minden napnak a gyümölcsét. Nézd meg a gyerekeidet, mert ők tudják, hogy éljék meg a szélsőséges szenvedélyek rövid villanásait. Ha másért nem, azokért a pillanatokért érdemes élni. Segítenek, hogy emlékezz rá, ha hagyod, hogy megtegyék. Érezd magad szerencsésnek, hogy egy darabig még melletted vannak.

Ha anya vagy...

Ha anya vagy, sohasem maradsz igazán egyedül a gondolataidban. Egy anya mindig kétszer gondolkodik: egyszer önmagáért, másodszor a gyermekéért.

 

(Sophia Loren)

Minden anya gazdag...

Minden anya gazdag, ha szereti a gyerekeit. Nincs szegény édesanya, sem csúnya édesanya, sem öreg. Az ő szeretetük mindig a legszebb az Örömök között. És amikor, úgy látszik, szomorúak, akkor is elég egy csók, amit kapnak vagy adnak, és már minden könnyük csillaggá lesz a szemük mélyén.

Anya csak Nő lehet...

 

Anya csak Nő lehet. Ez az ő kiváltsága. Az ő hivatása. A legszebb és legnehezebb. A legnehezebb, hiszen olyan hivatás, amely sosem ad szabadságot, soha nem enged pihenőt, állandó figyelmet, szeretetet, odaadást kér, vár, követel. Ám mégis szép. Mert csak ő ismeri a titkot. Az anyai szív titkát. Hogy miként válik egy új élet önálló emberré.

 

(Csitáry-Hock Tamás)

Mindig az anyja ismeri jobban a gyerekét!

Mindig az anyja ismeri jobban a gyerekét! Ő tudja a titkos gondolatait, ő tudja megfejteni a hallgatását, a mosolyát, a duzzogását, ajkának biggyesztését, vagy azokat a félmondatokat, amelyeknek különös jelentésük van.

(Müller Péter)

Anyaság

Ha az anya nincs ott időben, hogy vigasztaljon vagy megnyugtasson, ha a félelem és a magány állandósul, a gyerek szervezetében stressz halmozódik fel, és ezt az agy úgy fogja értelmezni, hogy "itt valami nagyon nincs rendben".

Csodálatos...

Csodálatos az, amit egy nő megbír! - Egy nő, aki anya; - egy anya, aki szeret.

(Jókai Mór)

ANYA

Egyszer volt, hol nem volt, egy gyermek megszületni készült.
Egy napon a gyermek így szólt Istenhez:
-Azt beszélik, holnap leküldesz a Földre, de hogy fogok ott
élni, hiszen olyan kicsi és védtelen vagyok?
Isten azt válaszolta:
- A sok angyal közül kiválasztottam egyet neked. Várni fog
téged, vigyázni fog rád.
- De – mondta a gyermek- itt a Mennyországban nem csinálok
mást csak énekelek és mosolygok.
Isten így szólt:
- Az angyalod minden nap énekelni fog neked, és érezni
fogod az angyalod szeretetét, és boldog leszel.
-És –mondta a gyermek- hogyan fogom megérteni az embereket,
ha nem értem a nyelvüket?
-Az könnyű lesz. Az angyalod meg fogja tanítani neked a
legszebb, legédesebb szavakat amiket valaha is hallani
fogsz. Az angyalod türelemmel és gondossággal meg fog
tanítani beszélni.
A gyermek felnézett az Úrra és így szólt:
-Mit fogok tenni, ha veled akarok beszélni?
Isten rámosolygott a gyermekre és így szólt:
-Az angyalod össze fogja tenni a kezeidet és megtanít
imádkozni.
A gyermek erre azt mondta:
-Úgy hallottam a földön rossz emberek vannak. Ki fog engem
megvédeni?
Az Úr megölelte a gyermeket:
-Az angyalod óvni fog téged, akkor is ha ez élete
kockáztatásával jár.
A gyermek szomorúan nézett:
-De mindig szomorú leszek, mert nem láthatlak téged.
-Az angyalod mindig beszélni fog neked rólam, és meg fogja
mutatni, hogy hogyan juthatsz vissza hozzám, habár én
mindig melletted leszek!
Ekkor nagy békesség volt a Mennyben, de már hallani
lehetett a földi hangokat.
A gyermek sietve megkérdezte:
-Istenem, ha most mennem kell, kérlek áruld el nekem az
angyalom nevét!
Az Úr erre így válaszolt:
-Az angyalod neve nem fontos… Egyszerűen csak így fogod
hívni: ANYA!

A gyerek az öröm...

A gyerek az öröm, a reménység. Gyönge testében van valami világi; ártatlan lelkében van valami égi; egész kedves valója olyan nékünk, mint a tavaszi vetés: ígéret és gyönyörűség.

(Gárdonyi Géza)

Sokszor gyermek vagyok...

Sokszor gyermek vagyok,
és mégis jó nekem.
Minden kis pillanat
a végtelenbe hív.

Gyakran nem értem
a felnőttek világát.
Miért okoznak ennyi
fájdalmat és kínt?

A pénzen kívül
más nem érdekli őket.
Ha már megszerezték,
azt hiszik, boldogok.

Elég egy fordulat,
és mindent elvesztenek.
Többé nem látják
a kegyes holnapot.

Nem látnak színeket,
az illatot sem érzik.
Úgy érzik, elveszett:
már végnapjukat élik.

Pedig az igaz érték
a szívekben lakik.
Ha erre rájövünk,
minden megváltozik.

Sokszor vagyok gyermek,
és mégis jó nekem.
Legfőbb vágyunk az érzés:
fennhangon hirdetem.

Hiszen a tiszta szándék
segíthet mindenen.
Hadd maradjak hát gyermek:
így tovább él hitem.

Felnőttem én is...

"Felnőttem én is, de már tudom jobb lett volna kicsinek maradni,
Ott az élet szép, akkor még nem fáj semmi.
Gondolom, tudom már felnőttem, úgy is kéne viselkedni,
De nem tudok, hisz a lelkem mélyén még kisgyermek maradtam"

Amikor még kicsik voltunk...

"Amikor még kicsik voltunk, együtt játszottunk a levélbe borult nyári fák alatt. Pitypangot szedtünk a mezőn, hogy hazavigyük, egész nap rúgtuk a port az árnyas ösvényeken, dagasztottuk a sarat, élvezettel szórtuk egymásra az őszi leveleket. A kor nem aggasztott bennünket. Az évszakok rendre elhozták ajándékaikat és nem éreztették velünk, hogy az idő nem múlik nyomtalanul felettünk. Ám a fák közben kidőltek, a mezők és a poros ösvények nyomtalanul eltűntek. És mi lassan elérkeztünk életünk deléhez. Sétálj velem egyet és beszélgessünk el az elveszett időkről - melyek oly élénken élnek emlékeinkben. Melyeket szívünk mélyén őrzünk. Az élet most is szép - csak immár más világban élünk. És felismerjük egymás szemében a még mindig bennünk lakozó gyermeket. És elmosolyodunk - mert tudjuk, hogy semmi fontosat nem veszítettünk el útjaink során." (Pam Brown)

Tudod...

Tudod, ki hiszi azt, hogy mindenre képes? A gyermek. Bízik önmagában, nem érez félelmet, hisz a saját hatalmában, és megszerzi azt, amit akar. De a gyermek növekszik. És kezdi megérteni, hogy nem is olyan hatalmas, és hogy a léte másoktól függ. Akkor szeret, és elvárja, hogy a szeretete viszonzásra leljen, a vágya pedig az idő előrehaladtával egyre nő. (...) És végül oda jut, ahol most vagyunk: felnőtt lesz belőle, aki bármit megtenne azért, hogy elfogadják és szeressék. (Paulo Coelho)

Nézz hosszan egy gyermekarcra...

"Nézz hosszan egy gyermekarcra, és látni fogod:ha van sors, hát nagyon korán elkezdődik."     (Ancsel Éva)

Felcseperedünk...

Felcseperedünk, megnövünk, megöregszünk, de az esetek döntő többségében mégis csak gyerekek maradunk, akik futkosnak a játszótéren, és veszettül próbálnak beilleszkedni. (...) A legjobb barátainkkal titkokat pusmogunk a sötétben. Ott keresünk vigaszt, ahol találunk, és reménykedünk, minden ...észérv és minden tapasztalatunk ellenére, mint a gyerekek. Sosem adjuk fel a reményt.

És tudom...

"És tudom, mint a kisgyermek
Csak az boldog, ki játszhat.
Én sok játékot ismerek,
Mert a valóság elpereg
És megmarad a látszat."

(József Attila)

Boldogtalan gyermek...

 









 

... a boldogtalanság az ember alapállapotává vált, elsősorban a nevelésnek köszönhető. Amikor egy gyermek megszületik, minden idegszálával a környezetét lesi: lénye tiszta mezejére, a külvilágból eltanult minták építik fel személyiségét. Mikor egy gyermek békésen gyönyörködik az életben, vagy épp boldogan elmerül a játékai között, a kutya sem törődik vele, sőt, a szülei örülnek, hogy csend van végre, s megnézhetik a tévében a meccset, vagy az aktuális szappanopera következő részét. Ha a gyerkőc hangosan kacagva boldog, még rá is ordítanak, meg is büntetik, mert hát nem hallják, mit sugároz nekik a Doboz... ám amint beteg lesz, azonnal szeretetteljesen fordulnak felé, azonnal kitüntetik figyelmükkel. A gyermek rájön, hogy csak akkor kapja meg azt a figyelmet, amit szeretne, csak akkor lesz "jó" gyerek, csak akkor kap szeretetet az ordítás helyett, ha beteg, ha szomorú. így válik hát egy ember személyiségének alapjává, a létezése alapállapotává a boldogtalanság...

Szeresd a gyermeket!

Szeresd a gyermeket! Ne legyen bús, komoly,
Szemének tükriből játsszék örök mosoly.
Maradjon a gyermek: gyermek, míg csak lehet,
Majd érzi súlyosan ő is az életet.
Hintsen a kikelet tarka virágokat,
Daloljon a madár az árnyas lomb alatt.
Csörgesse a patak csillogva gyöngyeit –
Töröld le gyöngéden a gyermek könnyeit!

(Pósa Lajos)

Egy gyermek...

Egy gyermek egyedül a könyvével valahol bent a lélek titkos szobáiban saját képeket alkot, amelyek minden mást felülmúlnak. Ezekre a képekre az embereknek szüksége van. Azon a napon, amikor a gyerekek fantáziája többé már nem tudja megalkotni őket, azon a napon az emberiség szegény lesz. Minden nagy dolog, ami a világban történt, először egy ember fantáziájában történt, és hogy a holnap világa hogyan fog kinézni, nagyrészt annak a képzelőerőnek a mértékétől függ, amit azok birtokolnak, akik éppen most tanulnak meg olvasni. Ezért van szüksége a gyerekeknek könyvekre. (Astrid Lindgren)

Mese

Elmondanék neked
Egy csodás, szép mesét,
Hogyha gondod támad
Ez adjon új reményt.
A gyermekkori álmok,
Itt újra élednek,
Ezer színnel festik ki,
Az egész életed.
Ezért bízz a szépben,
Az igaz mesékben.
Szárnyalhatsz az égben,
Vagy táncolsz a vízben.
És mint lámpák fénye,
A sötét estéken,
Elűzik a szörnyet,
A gyermek szívében.
Ha már minden veszve,
Még megmarad a hit.
Álmaiddal szíved,

A jövőbe tekint.
Ne felejtsd el soha,
A mesék bölcs szavát:
Mert a jó elnyeri,
Mindig a jutalmát.

Bernáth Zsolt-Az álomküldő

Gyermekkoromban sokat kérdezősködtem arról, hogy hol van az álmok hazája, de senki sem válaszolt. Persze nem azért mert nem akartak, hanem mert senki sem tudta a választ. Aztán egyszer álmomban odajött hozzám egy alacsony, kopasz emberke. Fehér kabátot viselt, olyan volt, mint egy picike angyal.

- Még sohasem mutatkoztam be neked. - mondta. - Én vagyok az Álomküldő.

Kicsit megilletődötten nyújtottam a kezem, és megmondtam a nevem. Az emberke mosolygott. - Én küldöm neked az álmokat. - mondta. - Tudod, van egy nagy fiókom, olyan, mint amilyenben te a zoknijaidat tartod, és ott vannak az álmok bent egy nagy könyvben. Én választom ki őket, aztán az álmodókhoz küldöm. De te is megrendelheted őket, ha akarod.

Egy pillanatra eltöprengett, aztán hozzátette: - De az emberek nem nagyon szoktak álmokat rendelni.

Nagyon megörültem az Álomküldőnek, és nyomban ezernyi kérdésem támadt. - Milyenek az emberek álmai? - kérdeztem. - Te olyan sokat ismersz, mondd, van különbség egy felnőtt és egy gyerek álma között?

- A gyerekek álma színesebb. - mondta. - Ők még mernek álmodni, és szeretnek sokat nevetni az álmokon. Ezért ők vicces álmokat kapnak tőlem. A felnőttek többsége már nem engedi be a fejébe ezeket az álmokat. Hiába küldök nekik játékos tündéreket, ők gonosz manókká varázsolják őket. Nem tudom, hogy mit tehetnék. - tárta szét tanácstalanul a kezét.

Szótlanul ücsörögtünk egy darabig.

- Mondd, hogyan rendelhetnék tőled álmot? - kérdeztem aztán.

- Mi sem egyszerűbb. - felelt az Álomküldő. - Fogj egy darab papírt, és írd rá: ma estére ezt az álmot szeretném, megrendelni, aztán írd rá, hogy mit szeretnél. Tedd a papírt a párnád alá elalvás előtt, és már nincs is más dolgod, mint várni az álmot.

Ekkor felébredtem. Egész nap az Álomhozó járt a fejemben, majd este elővettem egy darab papírt, és felírtam rá, amit álmodni akartam. Elalvás után, aztán egyszer csak ott találtam magam ugyanazon a helyen, ahol előző este. Az Álomhozó hangosan felnevetett, amikor meglátott. - Na, mit mondtam? - kacagott. - Ugye, hogy így kell csinálni? Ezentúl mindennap olyan álmot rendelhetsz magadnak, amilyet csak akarsz. Most pedig sicc, még sok dolgom van, messze még az éjszaka.
Megköszöntem hát a segítségét, és magára hagytam. Attól a naptól kezdve soha nem felejtettem el felírni a kívánságaimat. Ha most benéznél a párnám alá, most is ott találnál egy darab papírt, és rajta az álmaimat.

Gyermekkor

A gyermekkor virágos kertjéből ne vágyj kilépni oly korán,
Mert örömödnek mindjárt vége szakad,
ha túl vagy már a gyermekkor hajnalán.
Maradj benne míg csak lehet,
Kevés örömöt nyújt a zord való,
Az életet csak addig élvezheted:
míg
GYERMEK vagy
BOLDOG és ÁLMODOZÓ.

Ártatlanság

Boldogan kacagnak ránk a csillagszemek,
amíg nem láttatjuk velük a könnyeket.

Csodálkozva néznek, tiszta szívvel látnak,
álmai a világ ártatlanságának.

Szemük, mint nyári ég, oly ragyogón tiszta,
tükröt tart a mának a holnapok titka.

Szívünk magasáig kell azt felemelni,
kinek szemeiben fény szeretnénk lenni.

Idézzük a mába azt a tisztaságot,
mit az ember egykor gyermekszemmel látott!

Mosolyukban játszi szivárványfény lángol,
komor-sötét égre csillagot varázsol.

Angyali álmaik, amit megálmodnak,
ígéret a mának, hogy felnőhet holnap.

Csengő nevetésük, mint angyali szózat,
csilingelőn szólja igazát a szónak.

Nem veszhet el addig az ember reménye,
amíg csillag ragyog gyermeke szemébe’.

(Körmendi Gitta)

Gyermekkori kert...

 
A fűben sárga almák elhevertek.
Csipkés árnyékút szárnyas fénybe vitt.
Bogár bandukolt kunkori levélen,
s élveztem: az ég rám kéket terít.

A nyár hintája messzeségbe lendült,
majd visszatért, s kigyúlt a fák alatt
magányom, mit adtál, mosolygó isten:
drágakőszikrás szépség-pillanat.

A felnőttekben én sohasem bíztam.
Maga módján mindegyik szeretett,
de gyermeklelkem mindegyik lenézte, -
szeretettől is kaphatsz sebeket.

A kertbe bújtam el, az lett hazámmá,
- előttem és mögöttem börtönök -
de ott az ég rám terítette kékjét,
s könnycseppbe is tündérarc költözött.

Kert volt? Inkább létnek hitt életem volt,
s képzelt édenhalálom, gondtalan,
és mámorédes sárga illatában
meg-megfürdettem álomtest-magam.

Felnőttként már, tudom, semmit sem érek.
Átzuhogok múltbéli kerteken.
Hiába-szó száll, sírhat már a lélek:
az a tündérarc nincs többé velem.

A gyermeket a felnőtt meg nem érti, -
s fel sem fogja, hogy milyen nagy baj ez!
Csak gyermekkorban varázsol a szépség,
a csillag, mely kertek fölött remeg,

ha itt az este, madarak sietnek,
s neszekkel telt ágrejtély, holdidő
bűvöl szívet - és lesz felejthetetlen,
ha minden más már elfelejthető.

(Lelkes  Miklós)

Gyerekkoromban...

Gyerekkoromban mindig a csodát

hajszoltam, csak ködös ábrándjait

szerettem, nem érdekelt a világ,

melyben csak kurta pillanatokig

éltem, s e gyötrő pillanatokat

elvetettem aztán legtitkosabb

álmaimba - s nem lett álombeli

világom komor, mint az igazi.
 

(Mihail Lermontov)

Ellen Nitt-Ha ismerlek...

Ha ismerlek gyerekkoromban,
biztosan neked ajándékozom
sárga kis hólapátomat,
piros homoklapátomat,
s a csillagokkal telefestett
kék vödrömet,
minden pitypangtól aranypöttyös rétet,
a játszótereket, az ugróiskola krétanégyzeteit,
a fasor minden levelét, a néger gesztenyéket
és a leghosszabb csúszdát,
amit csak ismerek.
A hordókat csorgó ereszek alján,
feketén csillogó vizükkel,
feketén csilladozó, mély vizükkel,
a víz alatt lakó meséket is,
a víz meséit égről, fákról, felhővonulásról,
(a méIyben úsznak, mégis szédítő magasan!)
s arról a furcsa sajdulásról,
amely lehajló tarkómat súrolta,
mint egy madár,
vagy lélek,
vagy golyó.
És azt hiszem,
a sárga mackót,
a szegény, kopott orrú sárga mackót,
minden titkával együtt -
neked ajándékoztam volna azt is,
utána sírdogáltam volna,
magam sem értve:
a veszteségtől-e, vagy örömömben.

Édes kismackóm...

Azt élet olykor váratlan fordulatokat vesz...az amire azt hitted egyáltalán nem kell neked, mégis az hiányzik a legjobban.Mint egy Mackó amit pici korod óta nyüstölsz, azzal alszol,azt szorítod magadhoz mikor szomorú vagy és a kis bundája letörli a könnyeid, kis barna gomb szemei olyan megbocsátóan néznek rád, és vigasztalnak...mire a végén megnyugszol.Aztán persze mikor már azt hiszed felnőtt vagy és nincs erre szükséged, kicsit felteszed a mackót a polc tetejére hogy azért persze lásson téged...de mikor újra minden olyan reménytelennek látszik és sok sok csalódás ért, amit persze nagy büszkén igyekszel saját magad megoldani EGYEDÜL miközben számtalan emberben csalódsz...Bizony be kell látnod, hogy rosszat csináltál és helytelen a mackót feltenni a polc tetejére, hát ideje bocsánatot kérni , megölelgetni és visszatenni oda ahol igazából van a helye.Melletted!Hogy mindig tudd, ő mindig ott lesz és meg vigasztal és a maga módján meg is ért még ha néha csak bámul rád kicsit butácskán...igen a barna gomb szemeivel...Ami mégis annyi szeretetet és törődést,biztonságot sugároz!

Sajnálom kis Mackóm! Édes kismackóm...

Kislánykorom kacaja...

Kislánykorom kacaja itt lebeg felettem.
Kapaszkodom belé, s érek még mellé.
Eszembe jutnak, min egykor nevettem,
Itt volt mindig velem, csak feledtem.
Nem illúzió már mit érzek
Mit nem értettem, most értek.
Ezüsteső szívemben.
Tündöklő boldogság,
Édes vigasság,
Kellesz nekem!
Életem,
S létem
Éneklem.

Három olyan dolog van...

"Három olyan dolog van, amelyet mindig eltanulhat a felnőtt a gyerektől: hogy kell ok nélkül örülni, hogy kell mindig valamilyen foglalatosságba merülni, és hogy kell kíméletlenül kiharcolnia magának azt, amit ő akar."

(Paulo Coelho)

Életkép...

 

Az ember megszületik, felnő,
Gyerekből lesz felnőtt,
Tanul majd dolgozik,
Néha sajnos otthon is,
Szerelmes lesz, szülő lesz,
Nagyon, nagyon boldog lesz,
Megöregszik, majd örökre elmegy.

Bárcsak ilyen egyszerű lenne,
De akkor nem úgy hívnák: ember.

Egy napon, mikor elkezdődik életünk,
A semmiből egy furcsa valamibe érkezünk.
Új még minden, tudatlanok vagyunk,
Mindent az ösztöneinkre hagyunk.
De már az első pillanatban elkezd csírázni a tudat,
S az élet szép lassan mindent megmutat.

Minél többet tudsz, annál nehezebb az élet,
Annál több öröm, de bánat is érhet.
Gyermekként még a szülői világban élsz,
Ahol minden lépésednél egy kéz óv és véd.
S lehet, hogy van, amit nem értesz még,
Mégis ilyenkor még minden olyan szép.

De ahogy múlnak az évek, s felnősz,
Szép lassan majd te is rájössz,
Hogy az élet nem szól másról, mint küzdelemről.
 

(Nyiraty Gábor)

Néztél már gyerekszembe?

Néztél már gyerekszembe? Pár éves gyerek szemébe. De nem úgy felszínesen, ahogy mi egymásra nézünk - hanem komolyan. Kíváncsian. Mélyen. Édenkerti tekintet ez. Zavartalan békés. Tiszta. És... boldog? Igen, boldog. De nem úgy, hogy örömteli, hanem úgy, hogy egységben él önmagával: egy olyan világból néz, ahol nincs még hasadtság, dráma, - ahol a lélek még nem koszos. (Müller Péter)

Őri István-Gyermekünk

 


A gyermek még védtelen
a gyermek nem tudja, mi a félelem
a gyermek bátor és merész
vakmerőn tettre kész.

A gyermek még boldog és gondtalan
kacag mindenen s minduntalan
szemében röpke vendég a bánat
kis szíve érzi: mindenre van bocsánat.

A gyermek lelke hófehér
illatos kalács, puha, lágy kenyér
mit gyúrhatsz, ronthatsz és törhetsz
de mit oltárra is felemelhetsz
ha türelmes szód nyomán
kivirágzik benne a szeretet-erény.

Óvjad hát mindig gyermeked
törékeny virág ő, könnyen földre hull
úgy szólj hozzá, mint Isten angyala
légy te is teljes lényegedben
a türelem és szeretet maga.

S ha fedded is, érezze meg:
kemény a szó, de mögötte végtelen a szeretet
ne költözzön szívébe rettegés
álma legyen mindig édes,
szelíd, tejszagú szendergés.

Ha mindezt híven megteszed,
ha kicsinyed óvod, védelmezed,
benne Isten száll le rád
s Őt látod akkor is,
ha rád villantja tündéri, pajkos mosolyát!

Amikor kislány voltam...

 

Amikor kislány voltam, valóban komolyan azt hittem, hogy a fák meg a virágok ugyanolyan lények, mint a madarak, vagy az emberek. Hogy gondolkozni tudnak, és beszélgetni is szoktak egymással. És hallanánk is, hogy mit beszélnek, ha igazán megpróbálnánk. Csak el kéne távolítani a fejünkből minden egyéb hangot, egészen csöndben kéne maradni, és nagyon erősen figyelni. Néha még most is azt hiszem. Csak soha nem tudunk elég csöndben lenni..

(Truman Capote)

Te vagy a csoda!

Életünk minden másodperce az univerzum új és egyedülálló pillanata, egy pillanat, mely soha többé nem tér vissza. Ezzel szemben mire tanítjuk a gyermekeinket? Arra, hogy kettő meg kettő az négy, és Párizs Franciaország fővárosa. Mikor tanítjuk meg őket arra, hogy mik valójában? Mindegyikünknek azt kellene mondanunk: - Tudod, mi vagy te? Csoda. Páratlan a magad nemében. Soha ezelőtt nem született hozzád fogható. Csodálatos a lábad, a karod, az ügyes ujjad, a mozgásod. Lehet belőled Shakespeare, Michelangelo vagy Beethoven. Képes vagy bármire. Igen, te vagy a csoda. Vajon, ha felnősz, tudsz-e majd ártani valakinek, aki éppolyan csoda, akárcsak te magad? Mindannyiunknak azon kell fáradoznunk, hogy a világot gyermekeihez méltóvá tegyük. (Pablo Casals)

Akit sokszor bántottak...

 
Akit sokszor bántottak igazságtalanul, csak az tud szívfacsaróan nyugodt és bölcs lenni. 
Aki a szívében hordja a végtelen szomorúságot, az már nem hisz az emberi jóságban.
Aki már nem akarja, hogy szeressék, mert megtanulta, hogy a szeretetet el lehet veszíteni.
Aki már nem akarja, hogy törődjenek vele, mert megtanulta, hogy a törődésnek ára van.
Aki azt tanulta meg, hogy az emberek között csak érdekkapcsolatok léteznek.

Aki úgy érzi, hogy gyermekkorában senki sem tekintett rá rajongással a szemében...
Aki úgy érzi, hogy az édesanyja sosem ölelte úgy, hogy érezze, eggyé váltak és feloldódtak a határaik az anyai ölelésben...
Aki úgy érzi, hogy sosem állt mellette senki védelmező tigrisként...
Aki úgy érzi, hogy az édesapja sosem volt büszke rá...

Aki sokat szenvedett a szeretetlenség érzésétől, és már azt is elfelejtette, milyen érzés vágyódni a szeretetre, talán észre sem veszi, amikor elsétál a szeretve lenni lehetősége mellett.
Gyerekkorban elszenvedett traumák az egész életünkre kihatnak :(